Varga Péter
Ha feltámad a szél
Unalmas, szendergő szánalom
süppedi lábnyomát az orgonaillatba,
elhullón hirdeti szelence s vadkörte,
hogy egykor itt járt a fény.
Most nem lengi táncát az agg
szil, s nem ontja mámorát az
újszülött keltike, halkan zümmög csacska
bogár fényzsoltárt, s alig rebben
madár az ige végtelen s hívó táján.
De ha feltámad a szél, s fúj
bőszen, töretlen s erősen, felizzik
a parázs, ha átsüvít árnyon, s
szendergő vágyon…megmozdul
majd a szil, s felszállnak a madarak…
S ha feltámad a szél, mi sem
állja útját, hirdeti, delej szárnyán
cipeli, s harsogja, a szívekbe befújja,
hogy egykor köztünk járt a fény…
|