Bába József:
Nem adhatom át titkomat
Csillagok és bolygók vonzásában
Nem adhatom át titkomat:
Hideg éjen csillagok
az égen – hogy ragyogtak
S mint mutatott
(a Nagymedve)
rúdja ott fent is irányt
Egy fényes vezérlő csillagot
az Északi sarkcsillagot)
S az égen még több
sokezer csillag odafent lakott,
s mind-mind más és más
fénnyel ragyogott.
A Hold is ott köztük
lassan vándorolt,
teljes fényével (Telehold) a földre
varázslatos ezüstszínt rakott.
Csillagos égbolt a földi éjnek
selymes égi fénykoszorút adott.
Mindezt nem tudta
senki más, csak én,
S mi titkom volt …
az is maradt -
e titkok éjjelén
Nem volt zaj, s bor se,
mámor, de nő se,
s talán már én magam se…
Egy voltam én is, egy velük
Titkom volt velem,
s ők voltak ott mesze
fenn a csillagok…
Le -- hozzám az égről
mégis közelhajoltak,
búsat sóhajtottam,
s éreztem vágyakat,
lelkembe ahogy átragyogtak.
Hunyorogtak is már
S álmodni látszottak,
Égi varázst nékem
mégis eljátszottak. .
Titkom mi volt, a csillagok… --
Égi szemükből női vágynak
szerelmes pillantása volt.
Sötét Éjből égő szempár
Forró szájjal csókot adás
Ez volt az égi látomás.
S múlt a múló pillanat,
miben volt jelen
s jövő -- ígéret.
Szerelem, s benne láz,
Varázs és bűvölet
Erdős úton -- a fák között
Közben a Föld égi útján
a nappal felé komótosan
előre ballagott.
Nem adhatom át titkomat…
Látni kell azt, érezni is,
és most megcsodálni.
Reggel az erdő fái közt
lombban a levelek között
a fények hogy törnek át,
s a földre részegen vetülnek
Mint igaz és hű szerelem,
amely a lélek mélyéig hatol
belső láng tűzétől áthevülten.
Megérkezvén az árnyékok
itt is-- ott is,
kint és bent is ünneplőbe
szép ruhába felöltöznek.
Ország útján,
lélek útján szétterülnek.
Csodát látnál,
ha láthatnád --
a tisztáson túl,
az erdőszélen
ahol jő a Nap --
fényes aranysugárral
Szinte zúdulva ömlik
rád a fák között
a sok fénysugár.
Úgy érkezik, mint
hűséges ajakon, édes női arcon
biztató és szép mosolygás,
ahogy gyöngyöző kacagásban
fehér fogak meglátszanak.
Így sejlik a lombokon át
az ifjú és délceg napsugár is.
Csak a csend és a titok,
ami velem volt -- maradt.
Csigaházban a kis haza!
Amit láttam,
módfelett fura kép:
Az úton éppen
két csiga mászott át -
alig hogy csak ballagott.
Csusszanva mászott,
Ahogy hordta házát ott.
Két kerékpáros a lejtőn
Közben minket –
A csigákat meg engemet
sebesen gurulva elkerült. -
A két csiga meg
tovább vitte házát,
alatta meg ingét,
s rajta kis kabátját,
és minden vagyonát.
S amit láttam ott
még révületben;
Hátán cipelte a házát,
S benne őrizte a csiga
egész hazáját.
A világról mit sem tudván
e két csiga
S a többi mindahány --
Élt boldogul.
S lehet, él még azóta is…
Csak a jelen varázsa volt,
Mi számukra létezett.
S ekkor a sors kérdezett….
Ki tudja, az úton átér-e,
vagy soha?
Mert jöhet s jön is
a következő pillanat…
S tűnt a látomás – múlt a pillanat.
Virágok közt szerelmesen
Nem írhatom le színvarázsukat,
Mellettük voltam bódultan
éreztem finom illatukat:
Láttam és éreztem titkukat.
A virágok este –mélykékek,
indigószínűek és rózsaszínek,
Sárgák és fehérek,
mind testvérek –
kelyhük(de csak némelyek)
hogy csukják be s össze szirmaik.
Reggel meg az ég csókjára
fényes ragyogásra,
Friss harmat csillogásra,
a Nap sugárzó szavára --
Mint szerelmes lánynak
arca ragyogása
Szerető szájnak
csókra megnyílása.
Kelyhük és szirmaik
megporzásra kitárva
Rovarok zsongó
szerelmére várva.
Láthatnád az út mellett
A búja szőnyegre nézve rá
Amint a sok kis virág
kitárt sziromlevelével,
édes kis lelkével
Szép fényes szemével,
mosolygó és illatos arcával
Egy se téved,
Nap felé néz mindahány.
A mélykék, a lila
és a többi virág
Mind valamennyi
fénylő égi tartomány.
Gyöngyökkel díszített,
virággal behintett
illatosan várakozó
s szerelemre vágyakozó
hitves és szerelmi ágy.
Figyelhetnéd reggel tájban,
mindenben meg vágyott
ágyat hogy bontanak,
ágyékot, ölt s szirmot
kitárva megmutatnak
virágkelyhet széjjelnyitnak.
Szellő lebbent -
szemem is már odarebben
Szél is alig suhant --
csak a pillanat röppen el
s a képzelet,
mi gyorsan szárnyra lel.
Amott néha egy-egy madár
Felrebbenve máris tovaszáll.
egyik ágról előbb emelkedik
Bokrot keresgetve
visszaereszkedik s egy
másik bokorra száll.
Nem adhatom át titkukat,
leírtam hát kis sorsukat.
Vágyakozás a csoda után
Nem mondhatom el,
hányféle szép és
gazdag formájú levél –
mily gazdagság,
ami az út szélén -
köszönt reám,
mintha Isten élő szíve
volna mindahány.
S mind tökély -
és más-más talány .
Amerika, Bali és Hawaii
és sok más ország
ehhez mérve
mind kevés -- mondhatnám.
Arany különb
egynél se tán.
Itt meglelsz „gazdag” Amerikát,
S mesés Óperenciát,
kincset és szép Hazát.
Hiába vágysz hát máshová
Ha itt nem találsz,
ott sem látsz majd
szép népmesét, s magyart
és több földi csodát.
Most és itt! –
Lásd a csodát!
S én, ki kívülre lelkemre
szürke ruhát öltök miattad
mégis szomorú vagyok,
mert az úton, ha megyek
csak egyedül vagyok.
Ha nem jössz velem,
nem is látsz majd csodát.
Így én nem adhatom át
Neked titkukat.
S az én titkomat sem,
mert elmúlik közben a pillanat –
Elillan,
mint csókok íze szájadon.
S tova tűnik a perc is már
Ha az ember sóvárogva
és nagy magányban –
Jeges űrben –
egyedül csak vár…
Mint mikor talán
egy társra vártál
Valahol – régen vagy most –
valamikor..
Ha vártál már – s arra
nem jött senki már…
ne várj soká már,
mert múlik a pillanat.
Hervad a nefelejcs, és bezárja
a százszorszép is szirmait,
Elrohan az élet is,
Vágtatva tova száll.
Éld a pillanatot hát!
Nem adhatom át titkomat:
sem neked, sem neki,
sem senkinek – én csak
magamban is elfojtva vagyok
számkivetve mint annyi
más egy-Én, s mit írok,
nem kell az senkinek,
írok hát megbabonázva
mindenkinek…
Magamban elfojtva
és érted is zokogva
Csak mondom újra:
Te magad –
Éld meg Sorsodat! Én --
nem súghatom meg titkomat.
Csak Te magad
élheted meg sorsukat!
Sorsodban láthatod meg
az Ő nagy titkukat.
Szívemből kérlek Tégedet:
Lásd és érezd a csodát,
mert Isten varázskeze
mindenen rajta van!
S mindenben kint
és bent is benne van.
Nyisd ki jól szemed,
tárd ki jól szíved
Mert múlik a pillanat,
s az emberlét is védtelen –
rövidke pillanat,
hiába a Mindenség,
a véges-végtelen.
Mint csupasz csigára –
Mi mindentől védtelen,
s ház nélkül hazátlan is
Rá az ember ha lép véletlen –
múló a pillanat , a lét,
S az egész életnek
gyorsan vége van.
Éji hegedűsök között
Nem adhatom át e hangokat,
a „tücsökzajokat”, leírom hát
rám tett varázsukat,
Amint esti csendességben,
Éjhomályban megkövülten,
nyitott szívvel álltam ott.
A tücsökhad az éjben,
mint égi zenekar
Előbb hangolt,
majd rázendített,
És közben dalolt,
táncot is rumbát járt,
polkázott és csárdásozott.
Ahogy cirpelt és pirregett -
csodára összhangzott.
Távol is ciripelt egy
s rá a másik amonnan felelt.
Azonnal oda pirregett.,
náluk ez így illett,
Ez volt rá a felelet.
Így ment ez sokáig,
s szállt a tücsökdal,
Játszott e kicsiny
földi zenekar
Tán egy egész éjen át,
a sok tücsök csak dalolt,
nyűtt hegedűt, vonót, s szép
muzsikát elbűvölve hallatott.
A Mindenség s a Végtelen:
az Ősegy volt éji kardaluk.
Amit hallottam, fenséges
éji zene volt
talán szerelmi vallomás.
Az csillagok között,
mint a jó pásztor,
ki őrzi nyáját,
a Hold. sejtelmesen
úszott az égen át.
Varázslatos fényével
a Földnek ezüst tükröt tartott.
Gyengéden szájával
a lelkéből áradó
puha csókokat is adott…
S mindent a csend,
benne a tücskök
hangja ölelt át.
Lepketánc
Éj múltával, napkeltével
mit láttam én?
Az úton egy fehér lepke
lebbent éppen át,
S aztán még egy, s a többi is
kerengve ide-odaszállt.
Virágos szép mezőnek
szépek között is a legszebbnek
virágát keresve.
Repegve, erre-arra repesve –
virágok felett
egy kicsit lebegve
Majd tova szökkenve,
egyet cikkanva,
S még tovább cikázva
ahány lepke, annyifelé száll.
S egy kicsit meg-megállva
úgy „szitálva” –
leszállni látszik már,
mégis tovább reppen.
Egy-egy pillanatra
itt is, ott is meg-megáll.
A legjobb virágra csak rátalál.
S ha odaért, kicsit időz,
egy-egy pontba le-leszáll,
Nektárt szív, mit megtalált.
Ím meglestem, lepkék röptét.
Szemed elé képzelheted
Csalfa keringőjét
Fehér, tarka, sárga
keszkenőjét!...
Amit hallottam,
gyorsan elmondom még:
Egy elkésett tücsök
ciripelve odaát
az úton túlról
rázendített valahol,
A nappalt is éjszakának
Álmodván szerelmet lát,
érzést megsejt magányában..
S e kies földi létben
andalítón énekli csak
Hős lovagok
szerelmes nászdalát.
Nem adhatom át titkukat
bár leírtam sok kis csodájukat,
szépségüket, kis titkukat.
Leírom, mi az még
amit Sorsodban a csodáért
magad is megtehetsz:.
Lásd és éld a csodát
Ki mindig Veled tart -- tarts vele.
Ami mindig körülvesz -- élj benne.
Ha a végtelen ölébe vesz -- szeretettel ülj ölébe le.
S ahol csendes órán -- Istennel beszélsz
A természet lágy ölén -- légy a csend ölén.
A múló pillanatban -- benne élj.
Ahol élsz, ott -- Éld az Életed! .
Ahol élsz, ott -- Lásd a Csodát!
Ahol élsz, ott Tedd meg, amit megtehetsz!
Sorsodba merülten így magaddal egy lehetsz!
Nem adhatom át titkukat
Szívemet ím kitárva én átadom
Néked egyéni sorsomat.
Szerelmet érted is keresve
Mondom csak újra:
Szíveddel is lásd – értsd meg sorsodat
az eszeddel meg szeresd sorsodat!
Így együtt lásd a csodát!!
Szeretve éld is át
Mert nem adhatom át
az én nagy titkomat,
Mi titkunk volt, lehet, hogy
az is marad…, mert csak
Sorsodban élheted meg kis sorsukat.
S csak így láthatod meg nagy titkukat.
a Teremtést, Istennek nagy művét, az Életet,
|
2008.5-ös szám
